Bejegyzések
Faliképek ajándékozása két csepeli szociális intézménynek
Június 23-án átadtuk a csepeli Anyaotthonnak azt a 4 db gyönyörű mesefigurákat ábrázoló faliképet, melyet egy cég kreatív munkatársai készítettek. Az intézmény vezetője elmondta, hogy évek óta szeretettek volna ilyen réteges falemezekre festett képekkel díszíteni az otthon folyosóit, így felettébb örültek az adománynak, mindjárt keresve hová, melyik falra kerüljenek a gyönyörű képek?
Önkéntes munka csepeli anya-és gyermekotthonban
Nagytakarítás egy csepeli gyermekotthonban
Június 13-án és 14-én pedig megszerveztük az otthon teljes nagytakarítását. A lelkes önkéntesekből álló csapat két napon keresztül takarított, ezen felül megjavították a csöpögő vízcsapokat, lógó kilincseket, mozgó szekrényajtókat, ágyakat és sok egyebet. Igazi csapatépítő program volt! A gyerekek pedig nagyon örültek megszépült otthonuknak! Mindjárt meg is kaptuk fizetségünket; egy nagy-nagy ölelést!
Bakonyi gyermekotthon látogatás
Június 14-én egy bakonyi otthonba látogattunk. Karácsonykor jártunk itt először, ahol 74 fő magatartás zavaros, súlyos- és középsúlyos értelmi fogyatékos 6-23 éves korú gyermekek, fiatal felnőtt él. Nagyon várt bennünket az otthon vezetése, hiszen karácsonyi látogatásunk mély nyomot hagyott bennük. Elmondásuk szerint, hosszú évek óta nem kaptak olyan gyönyörű ajándékokat, mint a Segítség Köve Alapítványtól! […]
Pünkösdi koncert Kispesten
Gyermeknapi látogatás egy csepeli speciális általános iskolában
Gyermeknap a csepeli Anya- és Családotthonba
Alapítványunk 2017. május 27-én népes önkéntes csapatunkkal a csepeli Anya- és Családotthonba látogatott, ahol együtt ünnepeltük a gyermeknapot az otthon lakóival. Arcfestéssel, lufi hajtogatással, közös játékokkal készültünk, közben fodrászok keze alatt szépülhettek a gyermekek. Természetesen nem maradhatott el a sok szép, értékes ajándék sem! Édességeket, illatszereket, játékokat, könyveket ajándékozhattunk bőséggel a szükségben élő családoknak, kicsiknek […]
2017. Május 20. Gyermeknap – Gyermekotthon
Látogatás egy csepeli lakásotthonban
Az Úr érkezése – pünkösdi ünnepi koncert
Cornerstone Koncert
TINI DAY (országos ifjúsági talákozó) – MI A LÉNYEG?
DALBAN ÉS SZÓBAN – Irodalmi est a Segítség Köve Alapítvány ifjúsági zenekarával
A mai világban nem jellemző, hogy az emberek verseket olvasnak, így talán nem annyira köztudott, hogy 1964. április 11-e óta ünnepeljük a magyar költészet napját. Április 11-én született ugyanis József Attila, a hazai költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Ebből az alkalomból a Segítség Köve Alapítvány Ifjúsági Zenekara egy bensőségesebb hangulatú irodalmi estet szervezett a csepeli Rákóczi […]
Bakonyoszlop – Gyermekotthon
Bakonyoszlopon a község főutcája mentén szép park vén fái között áll a 18. században épült Esterházy-kastély, amely 1943 óta oktatási és gyermekvédelmi intézetként működik. Az otthonhoz tartozik Bakonyszentkirályon és Gicen két-két lakásotthon. Az általános iskolában enyhe értelmi fogyatékos, integráltan középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek tanulnak. A gyermekotthonban pedig nagyon rossz szociális hátterű családokból kiemelt, retardáló, bonyolult […]








