Megszépült Csepeli Gyermekotthonok

Nagy öröm számunkra, hogy sikerült megszervezni és befejezni a Templom utca, Széchenyi u. I-II. és a Murányi utcai csepeli gyermekotthonok kifestését. Közel 100 fő lelkes, odaadó önkéntes vett részt ebben a nehéz munkában időt, anyagiakat áldozva arra, hogy széppé, tisztává varázsolják az itt élő gyermekek lakókörnyezetét. Festettek lakószobákat, kerítést, mázoltak, kerti bútokat készítettek, konyhabútort szereltek. […]

Köszönetnyilvánítás

Június 23-án a Vámbéry Ármin Általános Iskola évzáró ünnepségén az iskola vezetése köszönetét fejezte ki alapítványunk munkatársainak azért a segítségért, támogatásért, melyet egész évben nyújtott az iskola tanulóinak.

A móri Gyógypedagógiai Intézetben jártunk

2019. június 6-án a móri Gyógypedagógiai Intézetben jártunk, ahol tanulásban, értelmileg akadályozott, súlyosan, halmozottan fogyatékos, és autisztikus tanulók nevelését-oktatását végzik 3-23 éves korig. 3.571 db írószert, sok szép játékot, vitaminokat, édességeket, ruhaneműt vittünk a gyermekeknek. Amikor a nagyobb fiúk, akik az udvaron söprögettek, meglátták, hogy autónkkal leparkolunk, rohantak felénk, hogy nagy-nagy öleléssel köszöntsük egymást! Szeretjük […]

Gyermeknap a csepeli Anya-és Családotthonban

Alapítványunk június 1-jén – mint ahogyan azt évről-évre tesszük – gyermeknapi ünnepséget rendezett a Csepeli Családok Átmeneti Otthonában. A gyerekek, miután sikeresen teljesítették az akadálypálya hat állomását, szebbnél szebb játékok, könyvek, írószerek és édességek közül válogathattak kedvükre. A Kazinczy Ferenc Általános Iskola hatodik osztályos tanulói; Habán Boglárka, Papp Viktória, Balázs Laura egy kedves színdarabbal készültek, […]

Látogatás Bakonyoszlopon

2019. május 30-án üdvrivalgás közepette gördült be autónk a bakonyoszlopi gyermekotthon udvarába. „Megjöttek!” – kiabálták a gyerekek, akik az eső ellenére is kint vártak bennünket! Alig tudtunk kiszállni az autóból, mert mindenhonnan ölelő karokkal vettek bennünket körül, nevünket kiabálva. Nagyon izgatottak voltak, hogy ez alkalommal vajon milyen ajándékokat fognak kapni tőlünk?! A zsúfolásig megrakott autónkban […]