Örömünnep Jásdon

2017. december 30-án kora reggel indul különjáratú autóbuszunk alapítványunk ifjúsági zenekarával egy bakonyi kis faluba Jásdra, hogy a koncerttel egybekötött ünnepségen átadjuk ajándékainkat.

Győry Tünde polgármester asszony és Siffel Mónika köszöntő szava után a 34 fős zenekar előadásában felcsendültek a gyönyörű karácsonyi dallamok. Majd szétosztásra kerültek az ajándékokkal megrakott, gyönyörű, cipős doboz ajándékok. Örömujjongás töltötte be a zsúfolásig megtelt termet. A faluban több állami gondozott nevelő szülőknél elhelyezett gyermek, árva gyermekek, több munkanélküli, kevés fizetéssel rendelkező szülők élnek, így jó helyre kerültek az ajándékok!

Nagy értékű adományokat vittünk a falu óvodájának, iskolájának; társasjátékokat, fejlesztő játékokat, pólókat, több száz db írószert, írószertartót, könyveket, plüss állatokat, ruhaneműt.

Köszönjük a polgármester asszony hálás, alapítványunk munkáját méltató szavait, a kedves vendéglátást, a sok finomságot, melyet a falu asszonyai készítettek számunkra. Siffel Andreának a szervezést, aki gyermeke betegsége miatt nem vehetett részt az alkalmon, akinek ezúton is jobbulást kívánunk.

Kategória: Bejegyzések | A közvetlen link.