Befejeződött a 2023-as Nemzeti Együttműködési Alap Támogatási Programjának megvalósítási időszaka. A pályázat keretében működésünk biztosítására és szakmai programjaink megvalósítására nyertünk el összevont támogatást.
A támogatott tevékenységeink között szerepelt a folyamatosan érkező segélyszállítmányok szétosztása a rászorulók között; szociális intézmények támogatása, az ott élők számára programok szervezése; a cipősdoboz akció megszervezése és lebonyolítása valamint a Baba-Mama Kuckó működtetése.
A támogatásból a működésünkhöz szükséges irodai eszközöket (telefon, monitor, íróasztal, forgószék) tudtunk vásárolni, melyek segítségével hatékonyabbá vált számunkra a munkavégzés. A támogatásból a vidéki intézmények látogatásának üzemanyagköltségét is tudtunk finanszírozni. Vásároltunk a berendezéseink szállítását segítő konténert, valamint a zenekarunk számára egy színpadi zongorát. A támogatásból a PR/kommunikáció terén is tudtunk fejlődni: az új 1% kampányunk szórólapjait és logózott termékeket gyártattunk.
A támogatás nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy munkánkat még hatékonyabban és eredményesebb láthassunk el, amiért nagyon hálásak vagyunk!
Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2024-es projekttervünket is támogatásra méltónak ítélték, így folytatódhat alapítványunknál a megkezdett eszközfejlesztés és a folyamatok hatékonyságának növelése.