Cipősdoboz akció a Bakonyoszlopi Gyermekotthonban

Mindig nagy örömmel érkezünk a bakonyoszlopi gyermekotthonba, ahol hatalmas szeretettel fogadnak bennünket gyermekek és felnőttek egyaránt. Érkezésünkkor úgy körbe veszik autónkat, hogy szó szerint nem tudunk kiszállni belőle annyira örülnek nekünk. Az intézmény egyfelől a sajátos nevelési igényű gyermekek részére általános iskolát tart fenn és pedagógiai szakszolgálatot működtet, illetve a gyermekotthon és a lakásotthonok fenntartása tartozik tevékenységébe. A gyermekek mindegyike gyermekvédelmi ellátásban van. Az iskolában tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek képzése folyik integráltan, emellett súlyosan és halmozottan sérült gyermekek számára fejlesztő csoportot működtetnek. Hosszú évek óta támogatjuk az intézményt adományainkkal. Karácsonykor, kéréseik alapján cipősdoboz ajándékokkal lepjük meg szívünknek nagyon kedves gyermekeket. Szeretnénk köszönetet mondani a Morgan Stanley kedves munkatársainak segítségét az adományok készítésében. Kiemelt köszönettel tartozunk Kordik Tímeának, aki csapatával szívvel-lélekkel heteken át nagy izgalommal állítják össze az ajándékokat. Hihetetlen nagyszerű csapat vagytok, köszönjük!