Látogatás egy bakonyi Gyermekotthonban

Munkatársaink nem rég a bakonyoszlopi Gyermekotthonban jártak, ahol fogyatékkal élő, állami gondozott gyermekeknek vittek sporteszközöket, játékokat, édességeket és ruhaneműt. Mivel már elkezdődött a nyári szünet, nagyon örültek az új játékoknak, különösen a labdáknak, amely „fogyóeszköznek” számít ott, ahol hetven gyermek van együtt naponta. Hatalmas volt a boldogság, egymáshoz futva nézték kinek milyen játék van a […]

English "Jungle" Camp 2018

2018. július 2-7-ig több, mint 40 fő vett részt a Segítség Köve Alapítvány táborában. Nagy sikernek tulajdonítjuk, hogy vendégeink évről-évre visszatérnek, sőt a nagyobbak immár segítőként tevékenykednek a hét folyamán. Idén a “dzsungelben” töltöttük napjainkat és a félelem témája köré építettük a fő mondanivalónkat, valamint az angol órákat. A fiataloknak az élet különböző területein kell […]

Festés-mázolás a csepeli Anyaotthonban, nagytakarítás két gyermekotthonban

2018. Június közepén huszonkét önkéntes munkatársunk, három lakószobát festett ki, ajtókat mázoltak le a csepeli Családok Átmeneti Otthonában, melyhez minden tárgyi eszközt biztosítottak. Pizzával, üdítővel vendégelték meg az ott lakó családokat. A szobák nagyon szépek lettek! Külön öröm volt számunkra, hogy a festéssel egybeesett három új család beköltözése az otthonba, így szép, tiszta környezet várhatta […]

Gyermeknap - 2018. május 26.

Esős, viharos napok után napsütéses, gyönyörű időben tartottuk meg gyermeknapi ünnepségünket a csepeli Anya- és Családotthon lakói számára. Önkéntes fiatalok sok vidám, önfeledt pillanatot szereztek csapatjátékokkal a gyerekeknek, akik a játékok befejeztével ajándékokra válthatták tomboláikat. Zsúfolásig megteltek az asztalok adományokkal! A három év feletti gyermekek hátizsákot, édességet, könyveket és sok-sok játékot kaptak. Minden családnak jutott […]

Látogatás a Völgy utcai Gongozási Központban.

A Segítség Köve Alapítvány elkötelezett abban, hogy segítse a környezetében élő fogyatékkal élő fiatalokat és gyermekeket. Március 21. a Down kór világnapja. E nap kapcsán tettünk látogatást a csepeli Gondozási Központban, hogy megörvendeztessük és kifejezzük figyelmünket, szeretetünket az itt gondozott kedves fiatalok felé. Minden egyes találkozásunk után átalakul látásunk az általuk meg- és átélt világról, […]

Az összefogás ereje

Egy csepeli cég ügyvezető igazgatója, Dr. Papp Lászlóné felajánlott alapítványunknak egy Storm típusú elektromos kerekesszéket! Mivel használaton kívül volt, így cserélni kellett rajta az akkumulátorokat és a lámpákat. Ebben volt segítségünkre Ungvári Mihály kerekes székes ezermester, aki a saját költségén végezte el ezeket a munkálatokat, köszönjük szépen! Így kaphatta meg ajándékba Dömsödön egy mozgássérült kislány, Kenyeres […]

Gyermekotthoni látogatás

2018. január 5–én harmad ízben látogattunk el egy bakonyi gyermekvédelmi intézetbe, hogy ajándékainkkal megörvendeztessük az ott élő gyermekeknek. Az általános iskolában enyhe értelmi fogyatékos, integráltan középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek tanulnak. A gyermekotthonban pedig nagyon rossz szociális hátterű családokból kiemelt, retardáló, bonyolult személyiségzavaros gyermekek. Cipősdoboz ajándékokat, könyveket, játékokat, írószereket, és irodaszereket vittünk az iskola és az […]

Családlátogatás

2018. január 3-án délután nehéz sorsú családokat látogattunk meg a kerületünkben, ahová tartós élelmiszercsomagokat vittünk. Nincsenek szavak arra, amiket ma láttunk… Felemelő érzés volt segíteni!

Örömkoncert, ajándékosztás Csetényben

Zenekarunk az év utolsó koncertjét a csetényi Holitscher Kastélyban adta, annak is zsúfolásig megtelt nagytermében, ahol az alpolgármester asszony; Sludné Varga Diána köszöntője után felcsendültek a karácsonyi dallamok. A repertoárban a fúvós és csengettyűs dalok mellett egy norvég legenda is helyt kapott. Az este viszont nem csak a zenéről szólt: A szeretetet a dalok szövegei, […]

Örömünnep Jásdon

2017. december 30-án kora reggel indul különjáratú autóbuszunk alapítványunk ifjúsági zenekarával egy bakonyi kis faluba Jásdra, hogy a koncerttel egybekötött ünnepségen átadjuk ajándékainkat. Győry Tünde polgármester asszony és Siffel Mónika köszöntő szava után a 34 fős zenekar előadásában felcsendültek a gyönyörű karácsonyi dallamok. Majd szétosztásra kerültek az ajándékokkal megrakott, gyönyörű, cipős doboz ajándékok. Örömujjongás töltötte […]

Ünnepség a csepeli Anyaotthonban

Alapítványunk az idei évben is együtt ünnepelt a csepeli Anyaotthonban lakó gyerekekkel, mint ahogyan azt tette az elmúlt húsz éven át. E jubileumi év kapcsán elkísértek bennünket a város vezetői is, Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester úr, és a Mátyás Király Zenei Általános Iskola kórusa. Köszönjük, hogy példát adtak szeretetből és közösen adhattuk […]