Látogatás a Józsefvárosi Várunk Rád Óvodában

2019. március 11-én a Józsefvárosi Várunk Rád Óvodában jártunk, amely még 1934-ben épült. Horthy Miklósné alapította szegény sorsú gyermekek számára. Az óvoda jelenleg 4 csoporttal működik, többségében hátrányos helyzetű gyermekkel. Adományaink nagy örömöt jelentettek ezeknek az édes kis gyermekeknek!

2019. február 16. Házasság Hete

A Segítség Köve Alapítvány ifjúsági zenekara (SKA) az országosan ismert Házasság Hete rendezvénysorozat keretében két akusztikus koncertet is adott. Az egyik koncert a Pesterzsébeti Evangélikus Gyülekezet előadótermében zajlott, melyre meghívásos alapon főként házaspárok jöttek el. Az alaposan meghangszerelt, szerelemmel és házassággal foglalkozó dalokból álló zenei csokor mellett a közönség a házasság értékességéről, esetleges konfliktusainak megoldásairól is […]

Ajándékozás a jásdi iskolásoknak

Az óvoda után Győry Tünde polgármester asszony kíséretében a falu iskolájában folytattuk adományaink szétosztását. Mivel az idei évben alapítványunk munkatársainak ez már a 17. Cipősdoboz ajándék átadó ünnepsége, így csak most, január közepén jutottunk el Jásdra. Amint láttuk, ez nem okozott kevesebb örömöt az itt élő kicsiknek és nagyoknak. Az iskola szlovák nemzetiségű, ahová 41 […]

Ajándékozás a jásdi óvodában

Veszprém megye északkeleti megyehatára mentén, a Tési-fennsík alatt, a Gaja-patak völgyében fekszik egy kis település; Jásd. Ide látogattak el 2019. január 15-én munkatársaink, hogy megajándékozzák az itt élő gyermekeket.Először az óvodába látogattunk, ahol a kedves, szépen feldíszített foglalkoztatóban, 25 kisgyermeket nevelnek. Zsúfolásig megtelt cipős doboz ajándékokat, fejlesztő játékokat, társasjátékokat, könyveket, kézműves eszközöket vittünk a 3-6 […]

Ajándékozás a móri Gárdonyi Géza Iskolában

2019. január 11-én negyedik alkalommal látogattunk el a móri Gárdonyi Géza iskolába, ahol ismét szeretetteljes fogadtatásban volt részünk. Az intézményben, óvodás kortól – 23 éves korig tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, súlyosan, halmozottan fogyatékos, és autisztikus tanulók nevelése, oktatása folyik. Hatalmas sikere volt a zsúfolásig megtelt, értékes cipősdoboz ajándékoknak minden korosztály között! Kicsik és nagyok boldogan […]

Ajándékozás egy bakonyi Gyermekvédelmi Intézetben

Negyedik éve támogatjuk a bakonyoszlopi gyermekvédelmi intézetet, ahová a sok-sok program miatt, 2019. január 7-én jutottunk el. Mindig nagy ovációval fogadnak bennünket a gyerekek, hiszen tudják, nem jöttünk üres kézzel hozzájuk! (Az általános iskolában enyhe értelmi fogyatékos, integráltan középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek tanulnak, akik a környék lakóotthonaiból járnak az iskolába. A gyermekotthonban családokból kiemelt, retardáló, […]

Bakonyi óvodások ajándékozása

2018. december 29-én óvópedagógusok segítségével szociálisan rászorult csetényi és szápári gyermekeket ajándékoztunk meg az önkormányzat épületében. A köszöntés és közös éneklés után átadtuk cipősdoboz ajándékainkat, macaron süteményt osztottunk a jelenlévőknek. Nagy örömmel és csodálattal nézegették csomagjaikat ezek a bölcsődés és óvodáskorú kisgyermekek!Sajnos a faluban kitört bárányhimlő és megfázásos megbetegedések miatt több kisgyermek nem tudta átvenni […]

Adományok oktatási és szociális intézményeknek

2018. december 30-án 134 db cipősdoboz ajándékot osztottunk szét a rászoruló gyermekek között. Ezt követően a csetényi óvodának; játékokat, társasjátékokat, kézműves eszközöket, mesekönyveket, az iskolának; krétát, kézműves eszközöket, a napközibe társasjátékokat, a könyvtárnak több tucat könyvet, a faluban családokat segítő Vöröskeresztnek pedig több zsák ruhaneműt adományoztunk.

Bakonyi iskolások megajándékozása

2018. december 29-én 15 órától Mavizer Erzsébet tanárnő segítségével szociálisan rászorult csetényi és szápári iskolás tanulókat ajándékoztuk meg cipősdoboz ajándékokkal, macaron süteménnyel. A köszöntés és közös éneklést követően, Schönek  Márti néni megható gyermekkori emlékeit osztotta meg a hallgatósággal, akik néma csöndben hallgatták az izgalmas történeteket. Jó volt látni milyen nagy örömöt tud szerezni egy „doboznyi” […]