Angol tábor Balatonakalin
2016. július első hetében 29 fiatal táborozott Balatonakalin 3 magyar felnőtt kísérővel és 13 amerikai tanárral a Segítség Köve Alapítvány szervezésében.
A hét minden napján ugyanazt a tematikát követve a délelőtt mindig kreatív, valamint kiválóan felépített angol órával kezdődött. A „listening” címszó alatt egy-egy country dalt hallgattunk meg, majd a tartalmas zeneszövegről beszélgettünk kis csoportokban.
A tábor témája a vadnyugatról ismert cowboy életre épült, így ehhez kapcsolódó játékokat játszottunk, három country táncot sajátítottunk el, bográcsban elkészítettük az első telepesek kedvenc babos ételét. A farmereknek szükségük van a nagy por ellen bandánára, így hát mi is kaptunk mindannyian ajándékba, és ezek színéből álltak össze a 4-7 fős kis létszámú csapatok.
A western kultúra mellett workshop keretében az amerikai kultúrával, szokásokkal is megismerkedtünk, készítettünk amerikai desszertet és utolsó este a tábortűz mellett pillecukrot sütögettünk.
Délutánonként órákon át strandoltunk a festői vízparton.
Az esti programokhoz minden nap tartozott egy Game of Life című élő társasjáték, amelyben napról-napra csapatonként nőttünk fel, gimnáziumot és egyetemet végeztünk, autónk lett, munkát kaptunk, és mindeközben számos kalandos helyzetbe keveredtünk. Komoly döntéseket kellett meghoznunk, amelyekért életpontokat szereztünk vagy éppen veszítettünk. Ezekről a döntéshelyzetekről állt össze az aznap esti kiscsoportos beszélgetés témája.
Az egész napos angolozás mellett nem maradhattak el olyan programok sem, mint a városfelfedező séta Tihanyban, vitorlázás a Balatonon, kalózcsatával egybekötött vízibiciklizés, környékbeli éjszakai túra, sportversenyek (íjászat, baseball, röplabda bajnokság), tábortűz, valamint hazafelé egy izgalmas bobozás Balatonfűzfőn.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani amerikai tanárainknak és az alapítvány szervezőinek a magas színvonalú programokért és a sok szeretetért, amellyel körülvettek bennünket.
Tóth Eszter (16 éves táborozó)
A táborról készült képeink megtekinetőek Facebook oldalunkon!