2019. február 16. Házasság Hete

A Segítség Köve Alapítvány ifjúsági zenekara (SKA) az országosan ismert Házasság Hete rendezvénysorozat keretében két akusztikus koncertet is adott. Az egyik koncert a Pesterzsébeti Evangélikus Gyülekezet előadótermében zajlott, melyre meghívásos alapon főként házaspárok jöttek el. Az alaposan meghangszerelt, szerelemmel és házassággal foglalkozó dalokból álló zenei csokor mellett a közönség a házasság értékességéről, esetleges konfliktusainak megoldásairól is […]

Ajándékozás a jásdi iskolásoknak

Az óvoda után Győry Tünde polgármester asszony kíséretében a falu iskolájában folytattuk adományaink szétosztását. Mivel az idei évben alapítványunk munkatársainak ez már a 17. Cipősdoboz ajándék átadó ünnepsége, így csak most, január közepén jutottunk el Jásdra. Amint láttuk, ez nem okozott kevesebb örömöt az itt élő kicsiknek és nagyoknak. Az iskola szlovák nemzetiségű, ahová 41 […]

Ajándékozás a jásdi óvodában

Veszprém megye északkeleti megyehatára mentén, a Tési-fennsík alatt, a Gaja-patak völgyében fekszik egy kis település; Jásd. Ide látogattak el 2019. január 15-én munkatársaink, hogy megajándékozzák az itt élő gyermekeket.Először az óvodába látogattunk, ahol a kedves, szépen feldíszített foglalkoztatóban, 25 kisgyermeket nevelnek. Zsúfolásig megtelt cipős doboz ajándékokat, fejlesztő játékokat, társasjátékokat, könyveket, kézműves eszközöket vittünk a 3-6 […]

Ajándékozás a móri Gárdonyi Géza Iskolában

2019. január 11-én negyedik alkalommal látogattunk el a móri Gárdonyi Géza iskolába, ahol ismét szeretetteljes fogadtatásban volt részünk. Az intézményben, óvodás kortól – 23 éves korig tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, súlyosan, halmozottan fogyatékos, és autisztikus tanulók nevelése, oktatása folyik. Hatalmas sikere volt a zsúfolásig megtelt, értékes cipősdoboz ajándékoknak minden korosztály között! Kicsik és nagyok boldogan […]

Ajándékozás egy bakonyi Gyermekvédelmi Intézetben

Negyedik éve támogatjuk a bakonyoszlopi gyermekvédelmi intézetet, ahová a sok-sok program miatt, 2019. január 7-én jutottunk el. Mindig nagy ovációval fogadnak bennünket a gyerekek, hiszen tudják, nem jöttünk üres kézzel hozzájuk! (Az általános iskolában enyhe értelmi fogyatékos, integráltan középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek tanulnak, akik a környék lakóotthonaiból járnak az iskolába. A gyermekotthonban családokból kiemelt, retardáló, […]

Bakonyi óvodások ajándékozása

2018. december 29-én óvópedagógusok segítségével szociálisan rászorult csetényi és szápári gyermekeket ajándékoztunk meg az önkormányzat épületében. A köszöntés és közös éneklés után átadtuk cipősdoboz ajándékainkat, macaron süteményt osztottunk a jelenlévőknek. Nagy örömmel és csodálattal nézegették csomagjaikat ezek a bölcsődés és óvodáskorú kisgyermekek!Sajnos a faluban kitört bárányhimlő és megfázásos megbetegedések miatt több kisgyermek nem tudta átvenni […]

Adományok oktatási és szociális intézményeknek

2018. december 30-án 134 db cipősdoboz ajándékot osztottunk szét a rászoruló gyermekek között. Ezt követően a csetényi óvodának; játékokat, társasjátékokat, kézműves eszközöket, mesekönyveket, az iskolának; krétát, kézműves eszközöket, a napközibe társasjátékokat, a könyvtárnak több tucat könyvet, a faluban családokat segítő Vöröskeresztnek pedig több zsák ruhaneműt adományoztunk.

Bakonyi iskolások megajándékozása

2018. december 29-én 15 órától Mavizer Erzsébet tanárnő segítségével szociálisan rászorult csetényi és szápári iskolás tanulókat ajándékoztuk meg cipősdoboz ajándékokkal, macaron süteménnyel. A köszöntés és közös éneklést követően, Schönek  Márti néni megható gyermekkori emlékeit osztotta meg a hallgatósággal, akik néma csöndben hallgatták az izgalmas történeteket. Jó volt látni milyen nagy örömöt tud szerezni egy „doboznyi” […]

Ajándékátadás a Mészáros Jenő Speciális Általános Iskolában

Gyönyörű műsorral kezdődött december 21-én a Mészáros Jenő Speciális Általános Iskolai ünnepség, ahol immár hagyomány, hogy a diákok hosszú hetek gyakorlása után előadnak egy karácsonyi színdarabot, díszleteit az iskola kreatív pedagógusai készítik el. A meghitt, ünnepi hangulat csúcspontja természetesen az ajándékok átadása volt. A nagyobbakat cipősdoboz ajándékokkal, Béres cseppel, illatszerekkel, a kicsiket macaron süteménnyel ajándékoztuk […]

Karácsonyi ünnep a csepeli Anya- és Családok Átmeneti Otthonában

December 20-án hatvanhárom gyermeknek szerezhettünk örömteli pillanatokat cipős doboz ajándékainkkal a csepeli Anya- és Családok Átmeneti Otthonában. Vöröskereszt Erdősor úti otthonában tizenkét család negyven tagja él, a szintén idetartozó Nagykalapács úti otthonában kilenc család negyven tagja lakik (itt az apák is a családdal együtt lehetnek), az Árpád úti lakásban egy hattagú család él. Csepelen egy krízislakás […]

Cipősdoboz ünnep a csepeli Gondozási Központban

2018. december 18-án a csepeli Gondozási Központban ünnepeltünk, ahol mindig hatalmas szeretettel fogadnak bennünket úgy a gondozók, mint a gondozottak. A vidám, meghitt közös éneklést követően átadtuk cipősdoboz ajándékainkat, társasjátékokat, macaron süteményt, szaloncukrot. Béres cseppet oszthattunk minden jelenlévőnek. Számunkra minden itt töltött alkalom felüdülés, feltöltődés érezve azt az őszinte, feltétel nélküli szeretetet, amely ezekből a […]

2018 első Cipősdoboz átadó ünnepsége

2018 első Cipősdoboz ünnepséget az őszinte szeretet és meghittség járta át. A gyermekotthonban élőket már több éve ismerjük, így az ajándékok mellett több dologgal is megleptük a cseperedő gyermekeket. Az egyik legnagyobb sikere annak a fénykép válogatásnak volt, amelyben a gyermekek nemcsak visszatekinthettek az előző évek Cipősdoboz átadójára, hanem saját maguk fejlődésére, növekedésére is ráláthattak […]